Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Továbbra is tartja magát az influenza

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az influenzaszerű megbetegedések száma január elején kezdett el emelkedni, ma már a megyében minden 100-dik ember influenzás. Dr. Széles Klára megyei járványügyi főorvos elmondta – minden harmadik beteg a 14 év alatti gyermekekből kerül ki. Meg tudtuk azt is, hogy megyénkében az influenzajárvány Sopront érinti a legjobban. Éppen ezért a soproni kórházban teljes látogatási tilalmat rendeltek el, Győrben és Mosonmagyaróváron pedig korlátozták a látogatást. A megyei járványügyi főorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy az utolsó pillanatig érdemes magunkat beoltatni, mivel ezek a vakcinák nem tartalmaznak élő vírust így megbetegedni nem lehet tőlük.