Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Tragikus körülmények közt meghalt győri zenész

Szén-monoxid mérgezésben vesztette életét az 53 éves győri dobos, Bors Laca, a kettős tragédia a Békés megyei Gyomaendrődnél történt. A zenészvilág gyászolja a családos, ismert művészt.

Tegnap adta hírül a Katasztrófavédelem, hogy ketten tragikus körülmények között meghaltak egy zárt lakócsónakban kedden Gyomaendrődnél, a Hármas-Körösön. Halálukat valószínűleg szén-monoxid-mérgezés okozta. Nem sokkal ezután kiderült az is, hogy egyikük a zenész világban – és a Mediawave vagy a Rómer-ház mindenkori közönsége körében – ismert dobos, Bors Laca volt. Erről aztán tegnap késő este a 2012-ben létrejött Hoppáré zenekar közzé is tette gyászát a Facebookon, és a bejegyzés fölé ezt írta: „Vele kezdtük a Hoppárét és pár napja még együtt játszottunk.”

Úgy tudjuk, a zenész egy barátjával horgászott a lakócsónakban, feltehetően mindketten elaludtak, miközben – közölte a katasztrófavédelem – a gázüzemű tűzhely elhasználhatta fűtés közben a levegőt. A tragédia pontos okát és körülményeit a hatóság vizsgálja. Nyomozást rendelt el és vizsgálatot indított a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya is halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt.