Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sok zenekarhoz és előadóhoz hasonlóan Phil Collins és a Genesis is úgy döntött, hogy eladja a dalai jogdíját, amire a Concord Music Group csapott le egy 300 millió dollár (128,7 milliárd forint) körüli összegért. Peter Gabriel szerzeményei nem képezték az üzlet részét.
 
Collins és a Genesis menedzsere, Tony Smith a hírek szerint már január óta próbálta tető alá hozni egy ilyen megállapodást. Collins éves jogdíjbevételét 6,2 millió dollárra (2,6 milliárd forint) becsülik. A zenész emellett nyolc Grammy-díjjal büszkélkedhet és Oscar-díjat is kapott a Tarzan egyik betétdaláért, a You'll Be In My Heart-ért. A Genesis diszkográfiája 15 albumot foglal magában, amelyek közül négy is többszörös platinalemez lett. Mike Rutherford kilenc albumot adott ki a Mike + The Mechanics projekttel és két szólólemeze is megjelent, míg Tony Banks hat szólókiadványt tudhat maga mögött.
 
A Genesis 'The Last Domino?' nevű turnéja – amelyen ismét együtt játszott Collins, Rutherford és Banks – idén márciusban ért véget és nagy valószínűséggel ezek voltak a zenekar pályafutásának utolsó koncertjei.