Túl közel parkolt a rakétához, nem lett jó vége

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Videó örökítette meg a Starship egyik indítását, ami felrobbant és a túl közel parkoló kisbuszban járulékos károkat okozott.

A későbbi bejegyzésekből kiderült, hogy a furgon nem másé, mint a NASASpaceFlight-nál dolgozó Chris Berginé, és bár a jármű nem semmisült meg teljesen , határozottan komoly károkat szenvedett.
 

Bergin egy Tweeter bejegyzésben megjegyezte, hogy  az NSF szándékosan vállalja ezeket a kockázatokat, hogy remek képeket készítsen.

"Mindig nagyon hálásak vagyunk, ha a rakéta gyártó cégek megengedik, hogy a médiának kamerái legyenek a veszélyzónában" – viccelődött Kenny Loggins. – Ez a rakétajáték!

Videó a robbanásról. Készítette: LabPadre

Mivel az Elon Musk tulajdonában lévő cég Starbase bázisa egy vadvédelmi terület közelében található, a robbanásból származó törmelékek záporoztak erre a kormány által védett területre, és a közeli, texasi Port Isabel város helyi lakosainak is meg kellett küzdeniük a szennyeződéssel. Az indításkori megsemmisüléstől megremegtek az épületek is.

Bár messze nem ez volt az első alkalom, hogy a Starship felrobbant, látva, hogy ilyen szerencsétlenül járt, valóban elgondolkodtató, hogy vajon készen lesz-e a tervezett indulásra, hogy pályára állhasson!