Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Új szponzor és nyereményjáték

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az új szponzor először vállalt ilyen jellegű támogatói szerepet, és az ország legeredményesebb sportklubjával való együttműködéstől termékeinek népszerűsítését is várja. „A több mint 30 országban kedvelt Hajdú sajtoknak keresve sem találhattunk volna jobb hazai partnert, mint a kétszeres BL-győztes győri kézilabdázókat. Biztos vagyok abban, hogy együtt még eredményesebbek leszünk!” – nyilatkozta Dr. Riad Naboulsi, a Kőröstej Kft. alapítója és tulajdonosa.

 „Örülünk, hogy egy újabb ágazat képviselteti magát a támogatói körünkben!” – mondta el a klubelnök Kelecsényi Ernő. „A Hajdú sajt rendkívül ambiciózus tervekkel indul az új évben, amelyhez csapatunkkal mi is szeretnénk hozzájárulni, és közösen bebizonyítani, hogy két céltudatos vállalkozás összefonódásából közösen még nagyobb siker sztori születhet.”

A kétszeres BL-győztes kézilabdaklub és új szponzora, a Hajdú sajt keresi a legfinomabb sajtos étel receptjét. A Görbicz Anita vezette zsűri január 31-ig várja a szurkolóktól és a kézilabda szerelmeseitől a pályázatokat.
A győztes kiemelkedően értékes díjakat kap:

1. A szponzor Hajdú sajt Magyarország egy főre jutó átlagos éves sajtfogyasztásának megfelelő mennyiségű, azaz 6,2 kg sajtot (OÉTI) ajánl fel.  

2. A Győri Audi ETO KC 2 db aranybérletet ajánl fel a teljes 2016/2017-es szezonra.

3. A csapat felajánlása a győztes recept beküldőjének: meghívás egy 2016. tavaszi csapatvacsorára, amelyre a nyertes elkészítheti a lányoknak a győztes sajtos ételt.

A versenyre bárki pályázhat a recept és egy fotó beküldésével, amelyen az étel és a pályázó személy látható. Beküldési cím: jatek@gyorietokc.hu, határidő: 2016. január 31.

A győztest február 15-én hirdeti ki a zsűri.