Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Új ügyvezető a győri Ipari Parkban

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 

– Nagy megtiszteltetés és egyben nagy kihívás számomra, hogy a Győri Nemzetközi Ipari
Park kft. ügyvezető igazgatója lehetek és több mint 30 éves pályafutásom tapasztalatait új
munkahelyem érdekében hasznosíthatom – mondta Görög Tibor ügyvezető igazgató bemutatkozó sajtótájékoztatóján.

 

 

 

Görög Tibor Nagyváradon született, tanulmányai egy részét is ott végezte. Házasságban él, felesége pedagógus, három gyermekük van. Végzettségeit tekintve villamos és klinikai mérnök, valamint
facility (létesítmény) manager . Első oklevelét 1980-ban szerezte Nagyváradon, majd 1996-ban
klinikai mérnöki oklevelet szerzett a budapesti Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen. 1988- tól a Fővárosi Szent János kórház energetikusa, 1994-től a Fővárosi Szent Imre kórház osztályvezető főmérnöke. Ezt követően két évig a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságon dolgozott üzemeltető mérnökként, majd szolgálatvezetőként a Ferihegyi Repülőtéren.

 

 

1998-tól 2006-ig Budapest I. kerületének polgármester-helyetteseként a kerület pénzügyi,
városüzemeltetési és gazdálkodási feladatainak tervezése és megvalósítása volt a feladata.

 

2006-ban visszatért az időközben angol, majd német kézbe került Ferihegyi Repülőtérre a Budapest Airport Zrt.-hez, ahol hat évig műszaki üzemeltetéssel, létesítménygazdálkodással, projekt és szerződés management-tel foglalkozott. Időközben, 2008-ban, facility manageri képesítést szerezett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöktovábbképző Intézetében. Angolul, németül és románul beszél.

 

A közeljövőben meg fog újulni cégünk honlapja és naprakész információkkal fogja ellátni jelenlegi és jövőbeli ügyfeleinket, érdeklődőinket. Át fogjuk gondolni a tevékenységi körünk bővítésének lehetőségeit is, például a műszaki szolgáltató tevékenységeink körének kiszélesítését vagy más olyan létesítménygazdálkodási tevékenységek bevezetését, amelyek ügyfeleink főtevékenységeinek hatékony támogatására alkalmasak.