Új „szerepben” a kolumbiai művész…

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kolumbiai énekes/színész, Maluma (1994) múlt héten cuki fotókat posztolt újszülött kislányával, aki a Paris Londoño Gomez nevet kapta.

A férfi Medellínben született Juan Luis Londoño Arias néven. Művésznevét szülei, valamint nővére nevének első szótagjából alkotta. Az énekes dalait zeneileg reggaetonként, latin trapként és popként jellemzik. A latin-amerikai férfit színészként is láthattuk már, együtt játszott Jennifer Lopezzel is a Vegyél el című filmben.

Maluma 2020-ban kezdett el randevúzni Susana Gomezzel (belsőépítész, ékszertervező), akivel először egy klipforgatás során találkoztak. A pár első gyermeke március 9-én született, akivel a szülők azóta sem tudnak betelni. A megosztott fotók is arról tanúskodnak, hogy Maluma élvezi az apaságot, amit képaláírásában is megerősít.

" Ez a legjobb, amit valaha megéltem."

" Köszönöm, hogy megvalósítottad a legnagyobb álmomat, hogy apa legyek, soha nem felejtem el ezt a pillanatot. " – írta a férfi szerelmének, miután közölték a kislány megszületésének hírét.

Az ifjú szülők a mai hazai trenddel ellentétben nem rejtegetik gyermeküket a rajongók elől, bár tény, hogy nem a kicsi arcára fókuszálnak a képeken. A fotók mellett szívesen osztanak meg olyan videót is, melyen kislányukkal láthatóak. A fotósorozat színes és fekete-fehér képeket is tartalmaz.

Nem meglepő módon Paris Hilton is gratulált druszája születéséhez és dicsérte a szülők névválasztását.