Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Új művelődési központot alakítanak ki Sándorfalván

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új művelődési központot alakítanak ki Sándorfalván, a Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központ felújításával és kibővítésével. 

A központ új háromszáz férőhelyes rendezvénytermét az egykori mozi helyén alakítják ki. A csaknem százéves egykori filmszínház épületét augusztus 17-én, szombaton koncertekkel búcsúztatják el – közölte a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros önkormányzata.

A régi moziépület bontását követően a szomszédos Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központot több mint ezer négyzetméteres komplex művelődési központtá bővítik. Az új épületrész a Széchenyi utcával párhuzamos szerkesztésű és térszervezésű lesz, és a jelenlegi aula tűzfalán nyitott ajtókon keresztül kapcsolódik majd a meglévő ingatlanhoz. Az aula folytatásában kialakított csomópontban információs pult és recepció kap helyet. A működéshez szükséges irodák, tárgyalók és adminisztratív terek a régi épület földszintjén helyezkednek el. A rendezvényteremhez vizesblokkok és öltözők kapcsolódnak, valamint próbaterem működik majd és az épületben helyet kap egy vendéglátó tér, valamint egy melegítőkonyha is, az intézményt kiszolgáló gépészet mellett.

(Fotó – Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal közösségi oldala)