Új programlehetőség nyílt meg a héten – már mindenki sétálhat a Nemzeti Összetartozás Hídján

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Stílusosan június 4-én adták át a Nemzeti Összetartozás Hídját Sátoraljaújhelyen. Ezen a napon csak az ünnepségen részt vevő meghívott vendégek csodálhatták meg, június 5-én a sátoraljaújhelyi és a sárospataki lakosok ingyenesen próbálhatták ki a hidat, június 6-tól pedig mindenki számára megnyíltak a kapui a Szár-hegyet és a Vár-hegyet összekötő világrekorder hosszú, kétirányú gyalogos kötélhídnak!

A Vár-hegy parkolójában, a Vár látogatóközpontban lehet jegyet venni a hídra, valamint mind a két hídfőnél vásárolhatunk belépőt jegyértékesítő automatából. Ezeknél az automatáknál kizárólag bankkártyával lehet fizetni. A belépődíj 5 ezer forint. A helybéliek 20 százalék kedvezményt kaphatnak a jegyárakból, melyet a Vár látogatóközpont pénztárában tudnak érvényesíteni a lakcímkártya felmutatásával.   

A függőhíd működéséről a Zemplén Kalandpark honlapján azt írta, nincs időkorlát, viszont 300 főnél nem tartózkodhatnak többen a híd zónáján belül egyszerre. Ezt egy számláló fogja számolni mind a két oldalon. Ha valamelyik kapun kilép a vendég, a hídra való visszatéréshez újabb belépőjegy megvásárlása szükséges.

A sátoraljaújhelyiek abban reménykednek, hogy a függőhíd teljesen új perspektívába helyezi a város és a hegyek látképét. A Nemzeti Összetartozás Hídjával járó fejlesztés a Zempléni Kalandpark vezetése szerint éves szinten sok százezer látogatót vonzhat a térségbe – írja boon.hu. 

Ha már a környéken járunk érdemes akár több napra terveznünk és körülnézni Egerben, fürdőzni Demjénben vagy Miskolctapolcán a barlangfürdőben, de ne feledkezzünk meg a Szalajka-völgy szépségeiről, valamint a cseppkőbarlangokról sem. Rengeteg szépséget rejteget ez az országrész is, akár egy egyhetes belföldi nyaralást is megér ez a környék.