Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Új sztrádán repeszthetünk Bicske és Esztergom között

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csaknem 345 milliárd forintból készülhet el az új, M100-as gyorsforgalmi út Bicske és Esztergom között. A sztrádát a Strabag Építő Kft., valamint a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. konzorciuma tervezheti és építheti meg.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) közleménye szerint a munka két részben zajlik majd. Az első etapban a csaknem 17 km hosszú 2×2 sávos szakasz készül el, és az M1-es autópályától az únyi csomópontig tart majd. Kivitelezője a Strabag Építő Kft., költségvetése pedig 125 milliárd forint lesz.  

A második ütem az únyi csomóponttól Esztergomig tartó 15,4 kilométer hosszú és szintén 2×2 sávos gyorsforgalmi utat, továbbá a kesztölci mérnöki telep tervezését és építését foglalja magában. Ezt a Dömper Kft., a Subterra – Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. alkotta csoport nyerte 220 milliárd forinttal, közölte a NIF.

A közbeszerzésen a Duna Aszfalt Út és a Mélyépítő Zrt. is indult, a nyertesekkel december 16-án kötött szerződést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.