Kezdőlap KORONAVÍRUS

Új vírusmutánst azonosítottak egy magyar laboratóriumban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Miközben az emberiség az oltásokkal veszi fel a harcot a koronavírus ellen, a kórokozó sem adja fel: az alfa (brit) és a delta (indiai) változat mellett a TritonLife Csoport laboratóriumában Tátrai Kitti és Benedek András molekuláris biológusok egy olyan mutánst azonosítottak, amely mindkét verzióból tartalmaz egy-egy tüskefehérje-mutációt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a „potenciálisan veszélyes" variánsok listájára is felvette az új „jövevényt”.

A TritonLife közleménye szerint amikor bizonyos variánst leírnak, az nem azt jelenti, hogy az ne tudna tovább mutálódni, fejlődni. Így fordulhat elő, hogy egy új variánsban egyszerre több olyan mutáció is jelen van, amit már korábban, különböző variánsokban azonosítottak. A fent említett eset és hazánkban először kimutatott vírusvariáns is ilyen. 

Ezt a variánst elsőként Thaiföldön azonosították egyiptomi beutazók pozitív mintáiból; július 24-ig világszerte összesen 1403 pozitív mintában találták meg. Ennek oka nem feltétlenül az, hogy ennyire ritka lenne, sokkal inkább az, hogy még nincs rá gyors és tömegesen elvégezhető PCR-teszt. Néhány országból már van feljegyzés róla, de Magyarországról még korábban nem jelentettek hasonló esetet.

Tátrai Kitti elmondta: „Nem pusztán kíváncsiságból, de a kezelés szempontjából is lehet jelentősége ennek az eredménynek. Az orvosok jobban fel tudnak készülni arra, hogy milyen komolyságú tünetekre számíthatnak, és hogy milyen dinamikájú lesz a betegség legfolyása. Bizonyos esetekben szorosabb megfigyelésre, monitorozásra van szükség.”

A kutató szerint ahhoz, hogy megmondjuk, Magyarországon mennyire terjedt el ez a variáns, kellene egy reprezentatív felmérés a pozitív esetekből. Rutinszerűen viszont nem szűrnek variánsokra a laborokban, ezt külön igényelheti a páciens, de a legtöbben megelégednek azzal az információval, hogy pozitív vagy negatív-e a minta.