Újabb gyorshajtókat fogtak a tatabányai rendőrök

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb gyorshajtókat mértek be Környe területén.

A Tatabányai Rendőrkapitányság munkatársai fokozott ellenőrzést tartottak Környe területén. A településen nemcsak a gépjárművek sebességét mérték, hanem minden egyéb szabályszegőre is kiemelt figyelmet fordítottak. Az akció során 2 esetben jártak el szabályszegőkkel szemben, akik közül az egyik nem engedte át a zebrán a gyalogost. A Somlói úton 23 gyorshajtót mértek be, közülük 10 járművezető ellen helyszínbírságot szabtak ki, 13 sofőrrel szemben pedig közigazgatási eljárást indítottak az egyenruhások.

Volt olyan gyorshajtó, aki a megengedett 50 km/h helyett 92 km/h-val hajtott, büntetése ezért 60.000 forint közigazgatási bírság, valamint 8 büntetőpont lett.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az utak biztonságáért, a balesetek megelőzéséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva vesznek részt a közlekedésben. Ugyanakkor a gyorshajtó gépjárművezetők nem csak a saját, de mások testi épségét is veszélynek teszik ki!

….hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu