Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Újra pályán Yvette Broch

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Visszatért a kézilabdapályára a holland Yvette Broch, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női csapatának korábbi kiváló játékosa.

Broch a holland közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy visszatért korábbi csapatához, a francia Metzhez, ahol a holland válogatott szövetségi kapitánya, Emmanuel Mayonnade a vezetőedző. A 29 éves, 118-szoros válogatott beálló hozzátette, egyelőre csak edzéslehetőséget kért, de nagyon örül, hogy visszatérhetett, és jól érzi magát a csapatban.

A győri színekben kétszeres BL-győztes Broch a világ egyik legjobb játékosa volt, ám 2018 augusztusában váratlanul a visszavonulás mellett döntött, mert lelkileg és fizikailag is teljesen kimerült.

„Két és fél évbe telt, mire megtanultam saját magamról bizonyos dolgokat, és az élet más területein is tapasztalatokat szereztem” – magyarázta. Hozzáfűzte, kiégett attól a nyomástól, ami élsportolóként nehezedett rá, de az utóbbi években más emberré vált, teljesen más oldalról látja az életet és a kézilabdát is.

„Szeretek újra a pályán lenni, nagyon élvezem. Egyelőre csak jó edzéslehetőségnek és szórakozásnak fogom fel” – közölte a világbajnoki ezüst- és bronz-, illetve Európa-bajnoki ezüstérmes Broch, aki 2011 és 2015 között játszott a Metzben.

(MTI)