Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Városi rangadó az NBII-ben

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Merkantil Bank Liga 17. fordulójában az NB II-es WKW ETO FC Győr labdarúgócsapata, a városi rivális Gyirmót FC Győrt fogadja az ETO Stadionban, vasárnap 19.45 órakor.

Az ETO FC Győr egy győztesen megvívott, Budaörs elleni mérkőzés után fogadja városi riválisát. Azon kívül, hogy nagy presztízse van az összecsapásnak, több játékosnak és szakvezetőnek is különleges találkozó lesz, hiszen mindkét oldalról sokan szerepeltek a mostani ellenfél együttesében. Győr „sárga-kék” csapata jelenleg a tabella harmadik helyét foglalja el, tizenhat mérkőzés után huszonkilenc pontot gyűjtve. A Gyirmót az előző körben hazai pályán szenvedett vereséget a Nyíregyházától, így minden bizonnyal javítani szeretnének vasárnap. Ezt akarja megakadályozni Csató Sándor vezetőedző gárdája, amely a múlt héten bizonyította, hogy a bajnokság élcsapataival szemben is a győzelemre játszik. A szakvezetőnek a legnagyobb fejtörést az okozhatja, hogy kivel pótolja a csapat gólfelelősét, Priskin Tamást, aki öt sárga lapja miatt, eltiltását tölti a hétvégén. Rajta kívül, továbbra is hiányzik sérülés miatt Király Botond és Forró Gyula, az viszont jó hír, hogy a játékosok mindegyikénél negatív lett a heti kötelező covid-teszt.

– A Budaörs elleni győzelem jót tett az öltözői hangulatnak, ezután nagyon várjuk a városi rangadót – kezdte Csató Sándor vezetőedző.  – Véleményem szerint, a két csapat jól ismeri egymást. Egy veszélyes ellenféllel találkozunk, amely kevés gólt kap, nagyon szervezett, hátul pedig stabil, tehát nem véletlenül van az élmezőnyben. Egy kemény, harcos mérkőzésre számítok. Szerencsére a betegségek már elkerültek minket, úgyhogy most leginkább Priskin Tamás pótlását kell megoldanunk. Ez nem könnyű feladat, de több variáció is van a fejemben, megpróbáljuk olyan emberekkel helyettesíteni, akiknek a játékában benne van a gól.