Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Újra Bringás Reggeli Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győrben sokadik alkalommal rendezik meg a Bringás Reggelit, amely most még izgalmasabb lesz, mint az eddigiek. Az esemény céljáról, előkészületeiről, résztvevőiről Tömböly Tamást, a Magyar Kerékpáros Klub Győri Területi Szervezetének vezetőjét, az esemény főszervezőjét kérdeztük.

A COVID kezdete óta nagyban átalakult a kerékpáros kultúra városunkban. A gépkocsi és a tömegközlekedési eszközök helyett sokan választották a kerékpárt. Ennek következményeként örömmel jelenthetem, hogy ma Győrben 30-35 ezer bringás van, és ez Kerékpáros Klubunkat is nagyobb aktivitásra sarkallja. – mondta az esemény főszervezője. 

Langalló, kávé rendőrkézből, alma és müzli hajnali fél 6-tól

Tömböly Tamás elmondta, hogy az idei első Bringás Reggeli egyik fő attrakciójaként a győri Dunakapu térre kerékpárral kilátogatókat a Pedró Pékség hamisítatlan langallóval fogadja. A reggeli eredetiségét maga Vajda Péter, a pékség tulajdonosa és vezetője garantálja, aki ezen a napon helyben készíti el az ingyenesen elfogyasztható ízletes napindító étket. Akik szeretik kávéval indítani napjukat, azoknak sem kell csalatkozniuk, azt ezúttal a megyei rendőrfőkapitányság kitelepült bűnmegelőzési munkatársai „szolgálják” fel.

A langalló mellett almát és müzli szeletet is osztunk a bringásoknak. A Pannonvíz jóvoltából friss vizet is vételezhetnek vendégeink, akiket ezúton is kérünk, hogy kulaccsal érkezzenek. Mivel a bringás társadalom a „zöld” irány, illetve a környezetvédelem elkötelezettje, ezért a műanyag palackok használatát szeretnénk mellőzni. A program hajnali fél 6-tól reggel 9 óráig tart.

Ingyenes szerviz és biztonságos kerékpározás

A helyi Kerépáros Klub vezetője megjegyezte, hogy a reggeli ételek és italok mellett a Decathlon kitelepült szervize jóvoltából lehetőség lesz a bringák ingyenes átvizsgálására, beállítására, javítására. Az esemény aktív résztvevője lesz a Győr-Szol, Győr Város Önkormányzata, a Gézengúz Alapítvány, illetve a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, akik biztonságtechnikai tanácsadással és apró, hasznos biciklis ajándékokkal segítik a kerékpárosokat.

Az eddig megszokott programokon túl ezúttal egy hihetetlenül látványos műsorral, egy kerékpáros akrobata show-val is kedveskedünk a bringásoknak. Ezen felül Németh Gábor „Némó” jóvoltából élőzenével fogadjuk bicajos barátainkat. 

Együtt cselekedni a környezettudatosság jegyében

A vezető elmondta, hogy idei első Bringás Reggelire jó idő esetén 1000-1500 kerékpárost várnak. 

Nagy szeretettel látunk minden győri bicajost, a munkába induló felnőttektől és iskolásoktól kezdve, a családokon keresztül kerékpáros klubtagjainkig. A rendezvény nem titkolt célja a kerékpáros lét népszerűsítése, hogy felhívjuk a figyelmet a biciklizés hasznosságára, környezetbarát használatára. Szeretnénk, ha a családok felfedeznék az együtt kerekezés varázsát, átéreznék természetközeliségét, és a felnövekvő generációk megismernék a környezettudatos magatartásnak ezt a formáját. Ezért persze mindannyiunknak sokat kell még tenni.