Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A takarítónő igyekezett legjobb tudása szerint segédkezni az amputáció során, ám nem volt könnyű dolga, hiszen semmilyen orvosi szakképesítéssel nem rendelkezett.

 

Meghökkentő esetről jelentett az SWR közszolgálati televízió: egy nyugat-németországi kórház tisztviselői sajnálatukat fejezték ki, miután kiderült, hogy egyik sebészük egy takarítónőt kért meg arra, hogy asszisztáljon egy lábujj amputációnál.

A pénteki beszámoló szerint a mainzi egyetemi kórházban 2020-ban történt incidens szerencsére nem eredményezett komplikációkat az érintett betegnél, ám az orvost azóta elbocsátották.

A kórház főigazgatója, Norbert Pfeiffer szerint a sebész „tévesen döntött úgy”, hogy folytatja a rutinműtétet, noha nem állt rendelkezésre szakképzett asszisztens.

Amikor a helyi érzéstelenítést kapott beteg nyugtalanná vált, az orvos megkért egy közeli takarítónőt, hogy tartsa a férfi lábát és adja át neki a sebészeti eszközöket. A takarítónő semmiféle orvosi tapasztalattal nem rendelkezett.

Az esetre azután derült fény, hogy a kórház egyik vezetője észrevette a takarítónőt – véres gézlapokkal a kezében – a műtőben. Norbert Pfeiffer a meglepő eset kapcsán kijelentette:
„Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie.