Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Ukrán népdal ihlette a magyar szervezésű D10 – Duna Projekt második dalát!

Bolyki Tamás (gitáros, zeneszerző) és Bolyki György (producer) vezetésével született meg a D10 – Duna Projekt, melyben a tíz Duna-menti ország egy-egy fiatal zenésze mutatja be közös kincsünk, a Duna sokszínű szépségét.

Nemrég az osztrák Simon Plötzeneder szerzeményével debütált a projekt, most pedig már a projekt második dalát hallgathatjuk egy ideje.

„The Vein of Europe” album második felvezető dala: Ukrajna képviseletében Kateryna Kravchenko (énekes, dalszerző) “Quiet Danube” című dalát egy ukrán népdal ihlette.

 

“A Duna és a népdalok nagyon különlegesek számomra, mivel közelebb kerülök általuk örökségünkhöz, őseinkhez. Mindannyiunknak kívánom, hogy ne féljünk beleállni az ilyen csodás projektekbe, alakítsunk zenekarokat, írjunk zenét, dolgozzunk másokkal, osszuk meg egymással kreatív ötleteinket: egyesüljünk!”

– fogalmaz Kateryna.

Korábban már beszámoltunk a Duna projektről, mely a folyó által szimbolizálja a nemzetek összetartását. A program újabb mérföldkőhöz érkezett tehát, bemutatták a második dalt. 

Bolyki Tamást,  a Duna projekt művészeti vezetőjét kérdeztük a részletekről, aki saját személyes „Dunaélményét” is megosztotta velünk..