Az idei év a költségvetés szempontjából origónak számít. Az első féléves beszámoló alapján azt mondhatjuk: A megváltozott körülmények ellenére, a város jól teljesített. – Mondta Dr. Nagy István polgármester, a testületi ülésen. A képviselők a beszámoló mellett, elfogadták a következő féléves költségvetés módosítását is. Ebben egy 215 milliós hitelfelvétel szerepel, amiből a pályázatok önrészét kívánják finanszírozni. A testületi ülésen többek között, még elhangzott az is, hogy 2014-ben az önkormányzat az összes oktatási intézményét fel fogja újítani.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Február 13-án temetik Cipirán atyát
A Győri Egyházmegye tájékoztatta a közelmúltban a híveket, hogy Megyeri Ciprián plébános, életének 43., papságának 19. évében, 2026. január 29-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Megyeri Ciprián...






