Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Kultúra

Utoljára lesz Csoportterápia

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Február 3. és 5. között még utoljára, három alkalommal látható, aztán búcsúzik a népszerű darab a mosonmagyaróvári közönségtől 

A Madách Színház musicalpályázatának díjnyertes darabjában három férfi és három nő érkezik csoportterápiára. Kezdetét veszi az analízis, ám fontos kérdések merülnek fel mindjárt a kezdet kezdetén.
Vajon az az orvos, akit annak hiszünk, vagy valaki más? Egy üldözési mániával súlyosbított testképzavaros lány leginkább saját maga elől menekül. Van, akinek látszólag semmi keresnivalója ezen a helyen, de záros határidőn belül kiderül, hogy esetében az amnézia speciális esetével állunk szemben: másfél óra alatt legalább négyszer mutatkozna be, ha egyáltalán tudná a nevét.
Szerepel a történetben rajtuk kívül táncos, krónikus hazudozó, megrögzött hipochonder, aki elveszett testvérét keresi, valamint egy lány, aki őrületes lelki problémákkal küzd: a plázában képtelen leparkolni a dzsipjével…

Zenés komédiát két felvonásban a Theatrum Ad Flexum viszi színpadra. A szereposztás garancia a két óra felhőtlen kacagásra, a különös emberi sorsok és viszonyok pedig a nézők lelkére is hat

Szereplők: Schnitzerné Samu Tímea, Füredi Kornél, Weisz Judit, Levéli Karolin, Major Tamás, Pásztor Ádám. Koreográfia: O. Cser Zita. Rendező: Major Tamás.

Jegyek még kaphatók a Flesch Központ jegyirodájában 2000 forintos jegyáron.