Üzletember találkozó Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Oroszországból érkeztek üzletemberek Győrbe a megyei iparkamarába. Azzal a céllal jöttek, hogy feltérképezzék és egyúttal fellendítsék a nemzetek közti üzleti együttműködést. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara már évek óta dolgozik azon, hogy orosz vállalkozókkal és üzletemberekkel kapcsolatot teremtsen. A rendszerváltás idején szakadt meg az együttműködés, azonban már látszik a fellendülés. Több területről érkeztek üzletemberek városunkba. Néhányan a gépipari szakmában kerestek partnereket, de jelentős volt az elektronikai cégek száma is. A főszervezők elmondták – meglepetésként érte őket, hogy orosz oldalról többen orvosi és egészségtechnikai termékekkel illetve szolgáltatásokkal érkeztek. A rendezvényen egyúttal olyan előadásokat is meghallgathattak az üzletemberek, amelyek átfogó képet adtak a magyar-orosz pályázati és támogatási lehetőségekről.