Olyan cégvezetők nyerhetik el a posztot, akik maguk is megtapasztalták ennek az Európán is túlnyúló üzleti hálózatnak a gyakorlati hasznát. A bemutatkozó sajtótájékoztatón Kiss Gergely az Attrecto Zrt. ügyvezetője elmondta, hogy a megtiszteltetésen túl nagyon fontosnak tartja, hogy minden kisvállalkozásnak, akivel csak kapcsolatba kerül, felhívja a figyelmét a nemzetközi piacra jutás fontosságára és lehetőségeire. Kiss Benedek, a ZRT. marketing vezetője is elismerően szólt a hálózatról. Az Európai Unió egyetlen és a világ legnagyobb vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó Hálózata az Enterprise Europe Network 2008 óta működik Magyarországon. Képzéseivel, workshop-jaival, és tájékoztató rendezvényeivel nagyban segíti a magyar vállalkozások működését.
Az Enterprise Europe Network megyei 2011-12-es eredményei számokban: 2012.beszámolási időszaka, amely időszak alatt Kamaránk, mint projektpartner kiemelkedő eredményeketNetwork keretében 94 tematikus rendezvény, információs nap, konferencia és tréning került megrendezésre 3552 résztvevővel. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főszervezőként vagy társult partnerként 11 nemzetközi üzletember találkozó lebonyolításában vett részt, amelyekre 203 vállalkozás regisztrált. Az elmúlt két évben 182 vállalkozással és egyéb szervezettel történt első kapcsolatfelvétel, amely során az Enterprise Europe Network szolgáltatásai és a hálózat nyújtotta lehetőségek kerültekbemutatásra. 489 alkalommal nyújtottunk segítséget és adtunk tájékoztatást ügyfelek által feltett kérdésekre. 2011-ben és 2012-ben összesen 4 üzleti, 4 technológiai és 2 FP7-esfejlesztési, dokumentált, a Hálózat működését folyamatosan ellenőrző brüsszeli ügynökség által jóváhagyott nemzetközi együttműködés kialakításában vettek részt az Enterprise Europeközött spanyolországi, izraeli, német, szlovák és luxemburgi cégekkel, szervezetekkel kötöttek üzletet vagy vettek részt közös nemzetközi fejlesztésben. 2012-ben a rendezvényeink, valamint a nyújtott egyedi szolgáltatások eredményeként, a cégek által aláírt nyilatkozat formájában dokumentáltan, magyar KKV-k részvételével 9 tartós, nemzetközi üzleti, technológiai és kutatási együttműködés jött létre. –tájékoztatott Félhelyesné Zubolyai Judit az Enterprise Europe Network Győr irodavezetője.