Kapuvár belterületén, a 85. számú főúton, Sopron irányába közlekedett az a 37 éves sofőr, négy kollégájával együtt, aki későn vette észre a kijelölt gyalogátkelőhelyen közlekedő férfit, és a fékezés ellenére elütötte. A gyalogos a baleset után, 2013. október 30-án a Soproni Kórházban a sérüléseibe belehalt. A rendőri és szakértői vizsgálat megállapította, hogy a balesetet a sofőr figyelmetlensége okozta. A Csornai Rendőrkapitányság a vétkes sofőr ellen halálos közúti balestes gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott vizsgálatot befejezte, az ügy iratait – vádemelési javaslattal – a napokban megküldte a Győri Járási Ügyészségnek.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére
Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs...






