Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Választás 2024: Glázer Tímea

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Oxygen Media választási sorozatot indítottott a múlt hónapban, április végéig meghívjuk stúdiónkba a győri polgármesterjelölteket, a jelenlegi információink szerint akár hét jelölt is lehet majd a szavazólapon. Elsőként a Momentum és az LMP által is támogatott Pintér Bencét, a Tiszta szívvel a városért egyesület elnökének a programját, céljait ismerhették meg, majd pedig Pollreisz Balázs, az MSZP városi elnöke volt a vendégünk. Két hete Balla Jenő, az Összefogás Győrért civil egyesület vezetője, önkormányzati képviselője érkezett stúdiónkba, a múlt héten pedig Dr. Szilágyi Norbert, a Megoldás Mozgalom győri polgármesterjelöltje és Európa Parlamenti képviselőjelöltje mondta el gondolatait. A héten Glázer Tímea, a Demokratikus Koalíció helyi elnöke, egyben győri polgármesterjelöltje érkezett hozzánk. A beszélgetésről már előzetest láthattak ITT, de most megmutatjuk teljes egészében:

Valamennyi eddigi ismert jelölt elfogadta a meghívásunkat, a következő hetekben így érkeznek stúdiónkba a polgármesterjelöltek:

  • Április 8-i hét: Borkai Zsolt (Közösen a Jövőnkért Egyesület)
  • Április 15-i hét: Dr. Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP)