Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Választható lesz a 9 órai iskolakezdés

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

November végére elkészül az új Nemzeti alaptanterv (NAT) koncepciója – értesült a Magyar Idők.

A lap úgy tudja, ez tartalmazza majd egyebek mellett az új kerettantervekre, valamint a tanév átstrukturálására vonatkozó javaslatokat.

Emellett foglalkozhat a 9-kor kezdődő iskolakezdés kérdésével is, amelyet azonban ha be is vezetnek, csak opcionális lesz az iskolák számára. Az ötödik NAT korábban tervezett 2018-as hatályba lépése várhatóan 2019-re tolódik. Ez azt jelenti, hogy a tanévi struktúra átalakítása először a 2019/2020-as tanévben valósulhat meg.

A módosítás egyik célja, hogy a gyerekek terhei csökkenjenek. Rövidebb lehet a nyári szünet, ezzel párhuzamosan hosszabb lenne például az őszi és a tavaszi szünet.

hirado.hu