Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Változások a győri szakképzésben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Július 1-jétől több fontos változás történik a Győri Szakképzési Centrum intézményeiben. A Centrumhoz tartozó 16 iskola között jelenleg 4 olyan van, amely a szakképzés és a kollégiumi ellátás mellett más, köznevelési alapfeladatot is ellát. A győri Krúdyban gimnáziumi, míg a Mórában és a mosonmagyaróvári Bolyaiban, és Hallerban általános iskolai osztályok működnek.

Az az új szakképzési törvény hatályba lépésével, a szakképzést és a köznevelést két külön törvényi szabályozza. Ennek értelmében az eredményes és színvonalas feladatellátás érdekében célszerűvé vált ezen iskolák szétválasztása egy-egy különálló, szakképző és köznevelési intézményre. Az átalakítás előkészítése során az érintett alkalmazotti közösségek egyöntetűen támogatták az önálló, tiszta profilú iskolák létrehozását. Fontos kiemelni, hogy a négy iskola szétválásával létrejövő nyolc intézmény mindegyike továbbra is az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntartásában, változatlan helyszínen, a Győri Szakképzési Centrum iskolájaként működik tovább. Mindezek a változások a tanulók, szülők, tanárok és egyéb iskolai alkalmazottak mindennapi életét közvetlenül nem érintik.

A döntés értelmében 2020. július 1-jén:

A Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája szétválik két önálló intézményre, egy szakképző intézményre és egy gimnáziumra.

A két új intézmény elnevezése:

Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum

– Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium (rövid név: Győri SZC Baksa Kálmán Gimnázium) – Baksa Kálmán az iskola köztiszteletnek örvendő, néhai alapító igazgatója.

A Győri SZC Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskolája és Szakgimnáziuma szétválik egy szakképző intézményre és egy általános iskolára.

A két új intézmény elnevezése:

– Győri SZC Sport és Kreatív Technikum

– Győri SZC Móra Ferenc Általános Iskola

Mosonmagyaróváron a Győri SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szétválik egy szakképző intézményre és egy általános iskolára.

A két új intézmény elnevezése:

– Győri SZC Glück Frigyes Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskola

– Győri SZC Haller János Általános Iskola

A Győri SZC Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskolája, Informatikai és Közgazdasági Szakgimnáziuma szétválik egy szakképző intézményre és egy általános iskolára.

A két új intézmény elnevezése:

– Győri SZC Bolyai János Technikum

– Győri SZC Bolyai János Általános Iskola

A Győri Szakképzési Centrum megalakulása óta foglalkozik a sajátos nevelési igényű, tanulásban akadályozott tanulók szakképzésével is, ennek további zavartalan folytatása érdekében a Győri SZC Szabóky Adolf Szakiskolája 2020. július 1-jén beolvad a Győri SZC Gábor László Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájába, annak szakiskolai intézményegységeként működik tovább.

A 2020. január 1-jétől hatályos Szakképzési törvény értelmében új szakképző intézménytípusok jelennek meg, a technikum és a szakképző iskola, így ennek megfelelően az átalakításban nem érintett iskolák neve is változik. Erről az érdeklődők a Győri Szakképzési Centrum honlapján olvashatnak részletes tájékoztatást (www.gyoriszc.hu). A fenti változások értelmében tehát a Győri Szakképzési Centrum 2020. július 1-jétől 19 iskola irányítását látja el költségvetési szervként.