A találkozó elsõ részében Marek József, a munkaerõ kölcsönzéssel, közvetítéssel foglalkozó Pannon Work Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy ma Magyarországon 1 millió emberrõl nem tudják, mit csinál, a foglalkoztatottak fele pedig minimálbérre van bejelentve. Müller Sándor, a Kamara alelnöke elmondta, hogy a megyében 43.000-bõl mindössze 1.300-vállalkozás tagja a szervezetnek, az igazi érdekérvényesítéshez több tagra volna szükségük. Dr. Horváth Judit, a Pannon Coaching munkatársa a coaching-ról, a kérdezés mûvészetének programjáról tartott tájékoztatót. Ezután következett Vértes Andrásnak, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökének elõadása, aki úgy fogalmazott, hogy alapvetõen bizalmi válságról van szó, a pénzügyi rendszer pedig elsõ sorban a bizalomra épül. Mint mondta: a gyógymódot a stabilitás megõrzésében, szerkezeti átalakításokban és az intézményes reformokban látja. Véleménye szerint a válságból az jöhet ki jól, aki likvid, óvatos, de elõre megy, innovál, felvásárol, illetve növeli piaci részesedését. A kialakulóban lévõ kormányprogramról azt közölte: az irányt jónak látja, adót csökkenteni azonban most nem lehet, a szorításon egyedül átrendezéssel lehet enyhíteni. Kérdésre válaszolva azt is elmondta: leghamarabb, és a legjobb esetben, 2011-ben lát esélyt az euro bevezetésére, ehhez azonban szükség lesz a maastrichti kritériumok átalakítására is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 17 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Milliókat is bukhat, ha erről megfeledkezik
Több tízezer autóst és nyugdíjbiztosítással rendelkező magyar számára is fontos határidő közleg. Piaci becslések szerint több mint 65 ezer autótulajdonos mondta fel az év végén...






