Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Várják a nevezéseket az Országos Diákfilmszemlére

Harminckettedik alkalommal rendezik meg a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét, amelynek idén a budapesti Csokonai Rendezvényház ad otthont augusztus 25. és 31. között. 

Ebben az évben három kategóriában nevezhetnek a pályázók: általános iskolás, középiskolás és fiatal filmesek alkotásait várják.
A 20 percnél hosszabb filmek nevezési határideje augusztus 4., a rövidebb alkotások leadási határideje augusztus 19.

A szemle ideje alatt a szakmai zsűri vezetésével naponta tartanak majd nyilvános konzultációt az alkotók és az érdeklődők számára a vetítések után.

A Filmszemle hagyományos programjai mellett nemzetközi diák-filmestalálkozót, filmkészítő workshopot, szakmai konzultációkat, diák-fotókiállításokat szerveznek.

Nevezési díj nincs, a szemle ingyenesen látogatható. 

 

(Illusztráció: Pixabay)