Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Városi és megyei megemlékezés március 15-én

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hagyományokhoz híven idén is ünnepi közgyűlésen emlékezik a megyei önkormányzat az 1848. március 15-re, valamint a 1848-49-es forradalom és szabadságharcra. A központi megyei ünnepséget március 15-én, délután három órától a megye legifjabb városában, Beleden tartják. A közös megemlékezésre minden érdeklődőt invitálnak.

 

Győr központi megemlékezését március 15-én 10 órakor tartják a Honvéd Ligetben, ahol Borkai Zsolt ünnepi beszédje után a Stúdió Társulat segítségével emlékezhetnek az érdeklődők az 1848-49-ben történtekre.

 

Ezt követően 11 órától a 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred díszalegységének, a Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Győri Lovas Nemzetőr Díszszakaszának, valamint a IX. gróf Nádasdy Ferenc hagyományőrző Huszár Bandérium felvonulása kezdődik a Városháza téren és a Szent István úton.

 

Este 6 órától pedig – az ünnepi megemlékezés zárásaként – a Magyar Kettős című műsort rendezik meg a Városháza téren, ahol Közreműködik Varga Miklós és a Kormorán együttes.