Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Vasas-KSC henger a B1-fordulóban

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mérkőzés előtt egy fontos kérdés volt: milyen csapattal érkezik Koszovó válogatottja. Nos, ahogy arra számítani lehetett, fiatalokkal érkeztek, akik lelkesek ugyan, de a magyar élvonallal egyelőre nincsenek egy szinten. Az már a küzdelem előtt eldőlt, hogy a Vasas-Süllős-KSC-Btel 2:0-s vezetésével indul a csapatbajnoki, mert bár a balkáni alakulat 91 kg-os versenyzője megérkezett, ám nem vállalta a megmérettetést a magyar válogatott elsőszámú nehézsúlyú bunyósa, Darmos József ellen.

 

57 kg-ban Ráth Miklós (Vasas-KSC) csapott össze Kreshnik Kokollari ellen. A mérkőzés hullámzó volt, igazából egyik bokszoló sem nőtt a másik fölé, így a négy pontozó által kihozott döntetlen igazságosnak volt mondható (1:1). 60 kg-ban Sinkó Zoltán kapott lehetőséget a Bacskai-Konkoly edzőpárostól, Liridon Zequiri egyelőre nagy falatnak bizonyult. Sinkó elmozgásból sok szép találatot vitt be, ám ütőerőben nem volt egy szinten ellenfelével, aki szép lassan felőrölte az erejét. A magyar tehetségre a 2. és a 3. menetben is számolt a mérkőzésvezető. A vége koszovói győzelem, de a hazai bokszoló is dicséretet érdemel helytállásáért (0:2).

 

64 kg-ban Kreshnik Rama (Koszovó) és Szimler Áron (Vasas-KSC) mérkőzésén már kevesebb volt az akció, de a magyar bokszoló balegyenesei csodálatosak voltak, pontelőnyre tett szert, melyet Rama egy jó finissel akart a harmadik menetben egalizálni. A szoros mérkőzésen megérdemelt magyar siker született (2:0).

 

69 kg-ban a magyar ökölvívás, és a Vasas-Süllős sztárja, Bacskai Balázs újra bizonyította klasszisát. Milot Shabani csak annyit tudott bokszolni, amennyit a magyar klasszis engedett. Bacskai lazán bokszolt, de amikor egy-egy pillanatra megvillant, ellenfele azonnal felborult. Egy perc után egy kemény jobbegyenes-balhorog kombi után számoltak is a koszovóira, majd még az első menet vége előtt újra: Bacskai balhorgától Shabani féltérdre ereszkedett. Ezt követően a vendégsarok kivette a bokszolót a küzdelemből. Igen bölcsen. (2:0)

 

75 kg-ban Burhan Zebeni és Vass Tamás feszült egymásnak. A két bokszoló az első pillanatban egymásnak ugrott, és a második akció után, ami egy keresztbeverés volt, a koszovói le is ment. A számolás után ringsarok itt is közbelépett, megakadályozva, hogy a bokszolójuk kiütéses vereséget szenvedjen (2:0).

 

81 kg-ban a magyar ökölvívás másik nagy sztárja, az olimpiai pontszerző Szellő Imre Bujar Sejdili ellen lépett kötelek közé. A KSC-Btel klasszisa az első menetben lazán bokszolt, nem siettette a meccs befejezését, ám a második körben már meg-meghúzott néhány ütést. Az egyik ilyentől (jobbhorog) a koszovói megtántorodott, és „kisebb táncba” kezdett. A számolást követően itt is a ringsarok vette ki a bokszolót a küzdelemből. (2:0)

 

Így az elmaradt nehézsúlyú mérkőzéssel 11:3 arányban a Vasas-Kecskemét (hivatalosan Vasas-Süllős-KSC-Btel) vegyescsapat diadalmaskodott, méghozzá a vártnál könnyebben. A fővárosiak színeiben lehetőséget kapó bokszolók egyértelműen bizonyítottak. Mindent összevetve, remekül sikerült a BoxingONE liga budapesti bemutatkozása. A győztes magyaroknak még a helyszínen megjelent koszovói nagykövet, Delfin Pllana is hosszasan gratulált.