Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Vastolvajok Esztergomban

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gyanúsítottak az egyik esztergomi vastelepen próbálták meg eladni az eltulajdonított értékeket, de a fémfelvevőhely tulajdonosa gyanította, hogy azok bűncselekmény elkövetéséből származnak, így nem vette át az eladásra kínált vastárgyakat. Miután a pilismaróti körzeti megbízott tudomást szerzett az esetről, adatgyűjtésbe kezdett. Sejtette, hogy a hajózáshoz használt acélhorgonyok a pilismaróti Felső Öbölben található hajó temetőből származhatnak. A körzeti megbízott a tulajdonos felkutatását követően az elkövetők keresésére indult. Esztergomban egy bevásárlóközpont parkolójában találta meg őket, akiket kollégái segítségével elfogott és előállított az Esztergomi Rendőrkapitányságra.