Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Végül nyolcadik lett a csikvándi kocsányos tölgy

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Végül nyolcadik lett a csikvándi kocsányos tölgy

Nyolcadik helyre szavazta be a lakosság a csikvándi kocsányos tölgyet az Év Fája versenyen. Az első az egri platánfa lett.

Mint a nyáron beszámoltunk rólakilenc, Magyarországon élő fa között esélyes volt az az idei Év Fája címre a csikvándi kocsányos tölgy, amely az óvoda udvarán áll. Az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett versenyen szeptember 30-ig lehetett szavazni. A megyében található „jelölt” végül a nyolcadik nyolcadik helyre került a lakosság szavazatai alapján, de ez a a verseny, ahol valóban nyugodtan mondhatjuk, hogy a részvétel a fontos, hiszen a jelölés azt jelentette: olyan fáról vagy facsoportról van szó, amely fontos szerepet tölt be a jelölő közösség, a környékbeliek életében. A jelölés március 22-én, a Víz Világnapján indult.

A csikvándi fa a kritériumnak már csak azért is megfelel, mert nemcsak mókusoknak, madaraknak és más fajoknak szolgál élőhelyéül, de 22 méter átmérőjű lombkoronája egyszerre jó sok gyereknek kínál árnyékot Szinte a falu egész lakossága felnőtt alatta.

A csikvándi tölgyfáról a nevezők azt közölték: pontos eredete, kora nem ismert, de az egész környezete a régi idők kertjébe repít vissza bennünket, mert mellette több őshonos fa is áll. A település az udvart gondosan rendben tartja. A fát „mérete és fájának keménysége a halhatatlanság és erő szimbólumává avatta. Idős tölgyfánk jellegzetessége, hogy fiatal korában a vezér hajtását visszanyesték, vagy megsérült, ezért hét erős oldalágat fejlesztett, ezek egyenként is 60-80 cm. átmérőjűek.”

A tölgy jó egészségi állapotban van, valószínűleg semmilyen korhadás nem található benne.

Végül így fest a verseny lezártával kialakult rangsor:

1. hely: Platánfa az egri Szmrecsányi Lajos Érsekkertben (3137 szavazat)

2. hely: A bodrogkisfaludi öreg tölgy (3081 szavazat)

3. hely: Cimborafa, Dunaújváros (1031 szavazat)

4. hely: Tiszagyenda platánja (765 szavazat)

5. hely: Lepsény legősibb fája (460 szavazat)

6. hely: Ligetfalva 400 éves vadkörtefája (313 szavazat)

7. hely: Emlékek fája, Újszász (253 szavazat)

8. hely: Csikvánd megbecsült kocsányos tölgyfája (244 szavazat)

9. hely: A békási hársfa (192 szavazat)

(Forrás: https://www.facebook.com/evfaja)