Halálra nyomott egy targonca egy dolgozó nőt, vasárnap az egyik győri cégnél. A nő már évek óta a cégnél dolgozott, s bár nem volt hozzá jogosítványa, mindig targoncán végezte munkáját. A végzetes munkahelyi baleset körülményeiről a család kevés információt kapott. Az esetben a rendőrség közigazgatási hatósági eljárást folytat, a cég addig nem nyilatkozik, míg a vizsgálatok le nem záródnak.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az ISS még marad: nem engedik nyugdíjba, amíg nincs utód
Úgy tűnik, a International Space Station (ISS) nem vonul vissza olyan hamar, mint korábban tervezték. Az amerikai törvényhozók ugyanis egy nagyon egyszerű és logikus okból...






