Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Verekedés az iskolaudvaron

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Járási Ügyészség garázdaság vétsége és két rendbeli könnyű testi sértés miatt emelt vádat azzal a fiatalemberrel szemben, aki egy iskola udvarán három kiskorút is bántalmazott.

A vádirat szerint az akkor 21 éves férfi tavaly tavasszal egy késő délutáni időpontban megjelent egy kapuvári általános iskola udvarán, ahol összeszólalkozott az ott tartozó kiskorúakkal.

Közülük az egyik fiút ököllel úgy arcon ütötte, hogy a fiú elesett. Az ő segítségére siető lányt – szintén ököllel – úgy megütötte, hogy a lány az eszméletét vesztette. Ezt követően megpróbálta megütni az őt megállítani próbálni másik fiút, de mivel ő elhajolt, egy harmadik fiút ütött meg, szintén az arcán.

A sértetteknek az ökölütésektől könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

Az ügyészség vádirata nyomán a Csornai Járásbíróság az elkövetőt büntetővégzésben egy év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. A próbaidő időszakára a bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét is.