Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Veres Andrást választották a Püspöki Konferencia elnökévé

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ismét Veres András győri megyés püspököt választotta elnökévé a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) – tájékoztatta  az MKPK sajtószolgálata szerdán az MTI-t.

Veres András megbízatása újabb öt évre szól.

A közlemény szerint az MKPK őszi rendes ülésén a testület újra elnökhelyettessé választotta Udvardy György veszprémi érseket. Az Állandó Tanács tagja lett Veres András és Udvardy György mellett Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Székely János szombathelyi megyés püspök.

Veres András 1959-ben született Pócspetriben. Teológiai tanulmányait Egerben, Budapesten, majd Rómában végezte, licenciátust morálteológiából szerzett a római Alfonsiana Egyetemen. Nyíregyházán szentelték pappá 1986-ban. 1989-ben doktorált erkölcstanból a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián.

1990-től 1996-ig az Egri Papnevelő Intézet teológiai tanára és prefektusa, 1994-től 1996-ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának docense, 1996-tól 1998-ig a római Pápai Magyar Intézet rektora volt. 1998-ban az MKPK titkárává nevezték ki.

Veres Andrást 2000. január 6-án II. János Pál pápa szentelte püspökké a római Szent Péter-bazilikában. Jelmondata: „Adduxit eum ad Jesum” („Elvitte őt Jézushoz”).

Szombathelyi megyés püspökké 2006. június 21-én nevezte ki XVI. Benedek pápa. Az MKPK elnökének 2015 szeptemberében választotta meg a testület. A Győri Egyházmegye püspökének 2016. július 17-én helyezte át Ferenc pápa.

A püspökök testületének élén 1990-ig a mindenkori esztergomi érsek, Magyarország prímása állt, azóta választással döntenek az MKPK elnökének személyéről. 1990-től 2005-ig Seregély István egri érsek, 2005-től 2015-ig Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek töltötte be a tisztséget.

 

(MTI