Jól kezdte a mérkőzést a Gyirmót, egymás után dolgozták ki a lehetőségeket, de próbálkozásaik rendre elkerülték a kaput. Az osztrákok első helyzetüket a 25. percben alakították ki, s ekkor kezdett csökkenni a gyirmóti mezőnyfölény. A St. Pölten az első félidő végén egyszer, míg a második félidő elején kétszer talált be, így el is döntötte a meccset, amelynek hátralévő részében már csak kisebb lehetőségek akadtak mindkét kapu előtt.
SKN ST. PÖLTEN – GYIRMÓT FC GYŐR 3-0 (1-0)
Statzendorf, Statzendorfer Sportzentrum, 250 néző
GYIRMÓT FC GYŐR: Sebők Zs. – Völgyi D. (Gyurján B. – 64.p.), Présinger Á., Balogh B., Szekeres A. (Lázár P. – 64.p.), Kiss M. – Paku R. (Madarász M. – 46.p.), Vass P. (Nagy P. – 64.p.), Bori G.(Szegi V. – 70.p.), Simon András (Máté J. – 57.p.) – Simon Attila (Beliczky G. – 46.p.)
VEZETŐEDZŐ: Urbányi István
További hír a csapat háza tájáról, hogy a klub vezetősége 1+1 évvel meghosszabbította Nagy Sándor nyáron lejáró szerződését. A védő 2014 nyarán érkezett Pápáról Gyirmótra, s meghatározó tagja volt az akkori harmadik helyezett, majd az egy évvel később NB II-es bajnoki címet nyerő csapatnak is.
Távozókat is bejelentett a klub: eligazol Bohner Roland, aki már az előző félévet Mosonmagyaróváron töltötte kölcsönben, most játékjogát végleg megszerezte az NB II egyik feljutója és nem folytatja Gyirmóton Varga Róbert sem.






