55 kisdiák mérette össze magát, a közönség színvonalas produkciókat láthatott. A prózamondó verseny egyik kategóriájában Lakatos Nóra Eszter, a Gárdonyi iskola 3. osztályos tanulója szerepelt a legjobban, a nagyobbaknál az ugyancsak gárdonyis Kónya Bendegúz vitte el a pálmát. A grafikai verseny Róka Emese gyõzelmével ért véget.
Kotrics Andrea, a Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatónõje elmondta: a zsûribe igyekeznek mindig olyan embereket meghívni, akik már nagyon régóta visszajárnak, illetve ezen a szakterületen mozognak. Kotrics Andrea hozzátette: idén nagy megtiszteltetés érte õket azzal, hogy Dr. Móricz Imre, az író fia is részt vett az eseményen, és segítette a zsûri munkáját.
Cikkünk frissítése óta eltelt 17 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Akadozhat az útdíjfizetés újévkor, ezt kell tenni, hogy elkerüljük a büntetést
Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok...






