Szombaton, reggel 10 órától látogatható a rendezvény. Idén első alkalommal, a tűzoltóautó matuzsálemek szépségversenye is színesíti a programot.
A régi korok járműveit szeretnék megismertetni a fiatalokkal a Veterán Auto és Motor Kiállítás szervezői. Idén a gépcsodák mellett, a programban helyet kaptak a tűzoltóautó matuzsálemek is. Ezek a járművek a nap folyamán, egy szépségversenyen is megmérettethetik majd magukat. A rendezvényen várják a közlekedéssel kapcsolatos fotográfiákat, ereklyéket is. – Mondta el rádiónknak Molnár Károly, a Mosonmagyaróvári Veterán Autó és Motoros Egyesület elnöke.