Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Világháborús emlékhelyet alakítanának ki Komáromban

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megkezdődtek a kifizetések az első világháborúban életüket vesztett magyar katonák hadisírjainak és hősi emlékhelyeinek felújítására kiírt kétmilliárd forintos pályázati keretből.

 

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön felidézte: a kormány tavaly határozatban rendelte el a Magyarországon fellelhető I. világháborús hadisírok rendbehozatalát. Erre kétmilliárd forint költségvetési forrást biztosított.

A települési önkormányzatok és temetőket fenntartó egyházak részére meghirdetett pályázatok lebonyolítására a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) szervezetében létrehozták a Centenáriumi Pályázati Igazgatóságot, amely tavaly novemberben írta ki pályázatát a magyarországi temetkezési helyeken található I. világháborús hadisírok és emlékművek rendbetételére, felújítására, helyreállítására.

A pályázat első körében május 31-ig az ország 135 településről összesen több mint 1,2 milliárd forint összegre érkezett be támogatási kérelem. Az első szerződéskötések megkezdődtek. Több mint 316 millió forintot már is ki is utalták a felújítási munkálatokra.

Az államtitkár bejelentette: az első világháborúban életüket vesztett magyar katonák hadisírjainak és hősi emlékhelyeinek felújítását célzó program folytatódik, továbbra is várják a települések, felekezetek, fenntartók pályázatait.

Az államtitkár három típusba sorolt a munkálatokat. Példaként említette, hogy Pécsett van temető, de felújításra szorul. Csóton viszont csak alig maradtak meg a katonák sírjai, így ott nagyobb felújításra lesz szükség. Komáromban pedig emlékhelyet szeretnének kialakítani.

Forrás: MTI