Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Visszanyalhat az árstop-fagyi, a NAK már kongatja a vészharangot

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyar fogyasztói és nemzetgazdasági érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat, hogy a kiskereskedelmi áruházláncok – a magyar termelők, előállítók rovására – egyre több élelmiszer-szegmensben célozzák az import növelését.  Ez a tendencia az átmeneti nehézségeken túl az elmúlt években kiharcolt magyar beszállítói pozíciók gyengüléséhez vezethet. 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleménye szerint a globális agrárgazdasági tendenciák alapján lassul az élelmiszerek árának növekedése, ami lehetőséget teremthet az árstop kivezetésére, és az segítené a magyar pozíciók megtartását.

Mint írják, a termelők, az élelmiszer-előállítók költségei már évek óta drasztikusan emelkednek, amit sem a fogyasztói, sem a termelőknek fizetett összegek sem követtek le a kezdeti időszakban. A háború, illetve a szankciók miatt ez még tovább fokozódott, ami magával húzta a fogyasztói árak növekedését.   

Ma már szinte általánosnak mondható, hogy a kereskedelmi szereplők – az ársapka okozta veszteségek kompenzálására hivatkozva – azokban a szegmensekben is jelentősen növelték az import termékek behozatalát, ahol az elmúlt években komoly piaci pozíciót szereztek a magyar előállítók, például a tejtermékek, húsáruk esetében. Ezt a kedvezőtlen folyamatot mihamarabb meg kell állítani – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 

A NAK elnöke szerint fontos hangsúlyozni, hogy közép és hosszú távon minden magyar fogyasztó érdeke, hogy ne nőjön az import termékeknek, a külföldi beszállítóknak való kitettség. Ez ugyanis veszélyezteti önellátásunkat (amihez minden adottsága megvan Magyarországnak), illetve a külföldi dömpingáru miatt a minőség is alacsonyabb – tette hozzá Győrffy Balázs.  

A magas előállítási költségek ellenére az élelmiszerárak a korábbi években jelentősen az európai átlag alatt voltak hazánkban, majd a 2022. évi emelkedéssel az átlag közelébe kerültek. Ugyanakkor a globális, illetve európai mezőgazdasági, élelmiszeripari tendenciák azt jelzik, hogy az agrár- és élelmiszertermékek árának emelkedése már a közeljövőben lassulhat. 

Annak érdekében, hogy a magyar termékek pozíciója ne romoljon, valamint az elmúlt évek során a magyar kereskedők és előállítók közt kialakult bizalmi kapcsolatok fennmaradjanak, célszerű lenne az árstop mihamarabbi kivezetése – fogalmaz közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.