Balogh József, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke sajtótájékoztatóján közölte, nem érti, hogy a város miért halogatja a szükséges dokumentumok benyújtását, valamint a szerződés aláírását. Időközben az önkormányzat reagált Balogh József szavaira idézem:” Győr Önkormányzata köszönettel vette az aggódó figyelmeztetést. A város eddig is előfinanszírozta a projektet, hiszen 3 éve várja a pénzt. Elképzelni sem tudjuk, hogy fordulhat meg bárkinek a fejében, hogy ilyen hosszú várakozás után nem figyelünk oda a határidőkre. Áll a sajtóközleményben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Képzőművészeti pályázatot hirdetett a Zsilip Művészeti Egyesület
Újabb alkotói lehetőséget kínál a hazai képzőművészek számára a Zsilip Művészeti Egyesület, amely „Nyári emlékek” címmel hirdette meg legfrissebb pályázatát. A kezdeményezés célja, hogy...






