Winkler-Virág András tájékoztatása szerint most is vizsgálják a szakaszt, de azt csak később lehet megmondani, milyen munkákra lehet szükség, s ezek elvégezhetőek-e a pályatest megbontása nélkül. Múlt szerdán kellett lezárni a pályát, nem sokkal a győri körgyűrű előtt, mert a Cuhai-Bakony-ér alámosta az útszakaszt. A lezárás szinte azonnal forgalmi káoszt okozott a megyeszékhely körzetében. Hegyeshalom felé péntek hajnalban mindkét sávon megindulhatott a forgalom, aznap este pedig a főváros felé is megnyitották az utat, óránkénti száz kilométeres sebességkorlátozás mellett.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Életveszélyes a Duna jegére menni! (VIDEÓ)
Egyes szakaszokon már a Duna is elkezdett befagyni. De jégre menni életveszélyes. Prohászka Richárd r. alezredes, a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője a folyó jegén...






