Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
1908-ban mutatták be először a svájci Bernben a Toblerone nevű csokit, ami mai napi népszerű, szeretett csemege. Nevét két részből tették össze: egyrészt a torrone jelöli az olasz, mandulás édességet, Theodor Tobler pedig a csokoládé gyártójának neve volt. A világ 120 országában kapható, az európai repterek egyik legkelendőbb nassolnivalója.

Szülőhazája Svájc, mai gyártója pedig a Mondelez International. Mivel a gyártás egy részét áthelyezik Szlovákiába, ezért a svájci eredetvédelmi szabályok miatt a csoki csomagolása is megváltozik majd. Nem a színe, vagy ikonikus háromszög formája, hanem a csoki szimbóluma kerül le a Toblerone ruhájáról, ami nem más, mint a Matterhorn hegycsúcs. Ezen kívül a ‘swiss” és az „of Switzerland” eredetmegjelöléseket is el kell távolítani róla. Eltűnik a mackó is, amit kevesen ismernek fel a dobozon: a főemlős Bern város egyik jelképe.
A gyártás áthelyezése miatti lépés miatt sok büszke svájci kámpicsorodott el, hiszen akárhová mennek a világban, a hegycsúcs eddig mindenhová követte őket a boltok polcán.