Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Vonattal ütközött egy autóbusz

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Ónodi Lívia elmondta, három ember szenvedett gerinc-, koponya- és mellkassérüléseket, egy sérült még sokkos állapotban van, ezért nem szállítható. Őt valószínűleg mentőhelikopter viszi magasabb ellátást nyújtó egészségügyi intézménybe.
    Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az ütközés után a vasúti szerelvény nyolcvan-száz méternyire állt meg. A vonat a csuklós busz hátuljának ütközött. A tatabányai hivatásos tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, és feszítővágóval megkezdték sérültek kiszabadítását.
    A Mávinform az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a Vértes Volán járata a jól működő fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vonat elé. Both Ferenc sajtóügyeletes közleménye szerint a vonaton nem sérült meg senki.
    A mentés és a helyszínelés idejére áll a forgalom a Tatabánya-Környe vasútvonalon, a baleset következtében egy felsővezeték tartó oszlop is kidőlt.
    Közölték azt is, hogy a Máv-Start Zrt. vonatpótló buszokat rendelt a balesetet szenvedett vonat utasainak elszállítására, és Tatabánya és Környe között is vonatpótló autóbuszok viszik az utazókat.
    Az utasoknak 20-30 perces késére kell számítaniuk a délutáni órákig. 

(MTI)