A kormányfő újságírók előtt azt mondta: az elismerés elsősorban azokat a magyarokat illeti, akik korábban az egyik szál cigarettáról a másikra gyújtottak rá, de le tudtak szokni. A nemdohányzók védelméért hozott intézkedéseket sorolva emlékeztetett arra, hogy 2012-től tilos a dohányzás a zárt – és több nyílt – légterű közösségi térben, 2013-tól a dohánytermékek csomagolása csak illusztrációkkal kombinált figyelmeztetésekkel hozható forgalomba, és nagy viták közepette átalakították a dohánykereskedelmet is.
Margaret Chan nyilatkozatában hangsúlyozta, Orbán Viktornak megvolt a bátorsága ahhoz, hogy szembeszálljon a dohányzással, és védje országa állampolgárainak egészségét. A főigazgatói díj átadása előtt úgy fogalmazott: elismerendő a miniszterelnök győzelme „a dohányipar taktikái” ellen.
(MTI)