A rendezvény 14.00 órakor ökumenikus áhítattal kezdődött, az evangélikus templomban. A hagyományos ünnepi táncos menet fél 3-kor indult a templomtól – a rendezvény központi helyszínére – a Stettni-tóhoz. Az ünnepélyes megnyitóra 3 órakor került sor. Szőke László, Hegyeshalom polgármesterének köszöntőjét követően dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Az ünnepi gondolatok után Győr-Moson-Sopron megye nemzetiségeié volt a színpad, ahol az érdeklődők nemzetiségi amatőr csoportok zenés-táncos bemutatkozó műsorát láthatták, a közelben felállított pavilonokat felkeresve pedig közelebbről is megismerkedhettek a köztünk élő nemzetiségekkel. Kb. 17.30 órakor Firtl Mátyásnak, a megyei közgyűlés alelnökének záró gondolataival ért véget a jubileumi, X. Megyei Nemzetiségi Nap programja.
Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Akadozhat az útdíjfizetés újévkor, ezt kell tenni, hogy elkerüljük a büntetést
Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok...






