Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Zöld buszmegállók készülnek Komáromban

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Molnár Attila polgármester az aktuális járványhelyzetről az ülést követően elmondta, a város közintézményeit, az általános és középiskolákat, óvodákat, bölcsődéket tekintve, nincs olyan osztály, csoport, amely karantén alatt lenne. A testület megvitatta a Volánbusz Zrt. helyi tömegközlekedésről szóló tájékoztatását.

A városban forgalomszámlálás indul, amelyből várhatóan kiderül, hogy hol van szükség járatsűrítésekre, vagy épp ritkításokra. A város ennek megfelelően zöldbuszmegállókkal gazdagodik, amelyekhez Komárom térítésmentesen juthat hozzá egy megállapodásnak köszönhetően. A forgalmasabb megállók mellé kerékpártárolók kihelyezését is tervezik. Egy pályázat segítségével szeretnének elektromos buszokat is beszerezni.

Dr. Konczer Erik önkormányzati képviselő azt javasolta, legyen ingyenes a komáromi tömegközlekedés, de a polgármester azt válaszolta, ez további több mint 100 millió forintot jelentene a költségvetésből. A képviselő-testület meghallgatta a rendőrkapitányság beszámolóját, amely alapján elmondható, hogy Komáromban a tavalyi esztendőben és a közelmúltban kirívó eset, súlyos bűncselekmény nem történt, leszámítva a nyáron történt koppánymonostori gyilkosságot.

A településrendezési eszközökkel kapcsolatos döntések meghozatala napirendi pont különféle fejlesztések és beruházások kereteit jelölte ki. A rendezési tervet a város több részében módosították, többek közt az ipari parkban és a Solum Zrt. tekintetében is. Hamarosan várható az SK Battery újabb bejelentése az úgynevezett harmadik ütem elindításáról, amelyért jelenleg több európai ország is versenyben van.

Forrás: komarom.hu