Céljuk az volt, hogy csökkenthető legyen a közterületeken, a községek határában elszórt szemét mennyisége, és hogy elterjedjen a szelektív hulladékgyűjtés. A helyi iskolákban, ún. PET palack-zsugorító készülékeket helyeztek ki, ennek segítségével a diákok tömörített formában gyűjthetik a keletkezett műanyag, illetve fém palackokat. A készülékek beszerzését a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás támogatta. A GYŐR-SZOL Zrt. pedig vállalta, hogy a programban résztvevő oktatási intézményekben kihelyezik, majd időközönként ürítik, és elszállítják a tárolókat. A jól teljesítő iskolák, osztályok munkáját egy jelképes összeggel ismerik el.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az ISS még marad: nem engedik nyugdíjba, amíg nincs utód
Úgy tűnik, a International Space Station (ISS) nem vonul vissza olyan hamar, mint korábban tervezték. Az amerikai törvényhozók ugyanis egy nagyon egyszerű és logikus okból...





