Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

11 éremmel zárták a VB-t a magyar kajak-kenusok

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyar versenyzők a kajakos Kőhalmi Emese révén egy aranyérmet szereztek a vasárnapi záró 5000 méteres döntőkben a kanadai Halifaxben rendezett kajak-kenu világbajnokságon.

A küldöttség így 11 éremmel, négy arannyal, egy ezüsttel és hat bronzzal térhet haza a tengerentúlról.
A leghosszabb távon – amelyen ezúttal két rövid futószakaszt is teljesíteniük kellett az indulóknak – kezdésként a kajakos Kőhalmi Emeséért lehetett szurkolni, a Kovács Katalin Akadémia 20 éves versenyzője címvédőként szállt vízre a Banook-tavon. Ennek megfelelően hamar az élre állt a német Jule Hakével és a finn színekben versenyző Mihalik Sárával. A második futás után utóbbi leszakadt, Kőhalmi pedig a végén könnyedén hajrázta le német riválisát, így ismét a dobogó tetejére állhatott.

 "Kicsit megijedtem, amikor meghallottam, hogy futás is lesz, mert eddig csak párosban csináltam ilyet. Nem is úgy sikerültek, ahogy terveztem, az elsőnél visszaestem a harmadik helyre, mert kicsit bénáztam, de örülök, hogy a vízen gyors tudtam lenni, és ez volt a lényeg. Nagyon örülök, hogy sikerült megvédenem a címemet, úgy érzem, hogy a futások miatt az idei verseny nehezebb volt" – nyilatkozott a közmédiának Kőhalmi.    

 A kenus Adolf Balázs is címvédőként szállt vízre és sokáig ezúttal is az élbolyban haladt, de aztán megbillenve az egyik bóját belülről vette és kiesett a ritmusból. A szabálytalanságért végül nem zárták ki, de most meg kellett elégednie az ötödik hellyel. A döntő után úgy nyilatkozott: nem tudja, hogy miért nem tudott jobban teljesíteni, de azon lesz, hogy kiderítse az okát és a két hét múlva sorra kerülő müncheni Európa-bajnokságra, valamint a szeptember eleji, szegedi utánpótlás világbajnokságra megpróbálja kijavítani a hibákat.
A nők hasonló számában Balla Virág még szerencsétlenebbül járt, előbb a rajtnál kifordult a hajója, majd amikor éppen utolérte az élen haladókat, az egyik riválisa oldalról nekiütközött, ő pedig beborult a vízbe és kiesett.
A vb utolsó számában, férfi kajak egyes 5000 méteren a címvédő Noé Bálint rosszul jött ki a rajt utáni helyezkedésből, majd technikai problémák hátráltatták a kaotikus versenyben, és bár nem kellett feladnia, mint a favorit portugál Fernando Pimentának, ezúttal nem tudott éremért harcolni, s végül nyolcadik lett. A sportoló elmondta: a páros bronzérme után nem sikerült igazán regenerálódnia, emiatt sem sikerült ez a döntője, mint szerette volna.