Kezdőlap KÉK HÍREK

Autóba tuszkolták a tiltakozó nőt

A Győri Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat két férfival szemben. A vádirat szerint a két férfi elhatározta, hogy elszámoltatják a nőt, akihez a fiatalabb férfi érzelmileg kötődött, és akire emiatt féltékeny is volt. 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleménye szerint idén januárban, sötétedést követően autóval a nő otthonához hajtottak, ahol a fiatalabb férfi felszólította a ház előtt tartózkodó nőt arra, hogy üljön be a kocsiba. Mivel erre nem volt hajlandó, a férfi megragadta, a járműhöz lökdöste és a hátsó ülésre erőszakkal betuszkolta a kocsiba. A járművel elhagyták Győrt és egy közeli faluba, a fiatalabb férfi otthonához hajtottak. Az út során a fiatalabb férfi folyamatosan becsmérelte, továbbá tenyérrel és ököllel is ütlegelte a nőt, amire az idősebb férfi is biztatta.

A fiatalabb férfi az otthonához érve a ruházatánál fogva behúzta a nőt az épületbe, akit a kulcsra zárt ajtó mögött tovább ütött és meg is rúgott. Csak az esti órákban akkor engedte el, amikor telefonon értesült arról, hogy a rendőrök már úton vannak.

A vádlottakkal szemben halmazati büntetésként 4 és fél év is kiszabható. A fiatalabb férfi más ügyben elrendelt letartóztatásban várja az eljárás folytatását. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.