Éves cikkek: 2012
Shell Eco-marathon – A győri egyetem csapata a nemzetközi energiatakarékossági versenyen
A Széchenyi István Egyetemen működő, napelemes autókat tervező és építő SZEnergy Team idén ismét egy nemzetközi megmérettetésre készül. A lelkes, a szakmai kihívásokra váró és választ adó, egyetemistákból és oktatókból álló csapat már ötödször vesz részt a Shell által rendezett energiatakarékossági versenyen, a Shell Eco-marathonon. A rendezvény lehetőséget ad a hallgatóknak, fiatal mérnököknek, hogy próbára tehessék tudásukat, ügyességüket, s népszerűsítsék az energiatakarékos járműveket. A 2012-es versenyre 22 ország 220 egyeteméről érkeznek résztvevők, s 5 magyar csapat indul a Shell Eco-marathonon, amelyet május 17. és 19. között rendeznek Hollandiában, Rotterdamban.
Emlékhelyek létrehozását kezdeményezik a philadelphiai vízi baleset áldozatainak ügyvédjei
Emlékhelyek létesítését kezdeményezi Philadelphiában és Mosonmagyaróváron az amerikai nagyvárosban vízi balesetben elhunyt két magyar fiatal tiszteletére az az ügyvédcsapat, amely a hozzátartozókat képviselte a héten lezárult kártérítési polgári perben. A 16 éves S. Dóra és a 20 éves P. Szabolcs 2010. július 7-én vesztette életét, amikor egy tolóhajó által hajtott uszály a Delaware folyón legázolta azt a kétéltű turistabuszt (kacsahajót), amelyen a fiatalok, 33 másik utas társaságában, városnéző kiránduláson voltak. A hétfőn kezdődött kártérítési tárgyaláson a bíróságon bemutattak egy videofelvételt, amelyen világosan látható volt, hogy Dóra az ütközés előtti másodpercekben a saját mentőmellényét dobta oda a kacsahajó matrózának, aki az utasokat sorsukra hagyva menekülni próbált.
Időközi választást kell kiírni Sopronban
Időközi választást kell tartani Sopron egyik önkormányzati választókerületében, mivel Rádonyi László (Fidesz-KDNP) napokon belül lemond megbízásáról. A képviselő pénteken közölte: a nap folyamán megválasztották a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatójává, ez viszont összeférhetetlen képviselői megbízatásával, ezért utóbbitól megválik. Mint mondta, új megbízatása jövő hétfőn veszi kezdetét, így az akkortól számított harminc napon belül kell megszüntetnie az összeférhetetlenséget.
Megkezdődik a szúnyogirtás Győrben
Megkezdődik a szúnyogirtás Győrben. Ma ( május 11.) a kora esti óráktól légi kémiai beavatkozást végeznek több mint 1630 hektár nagyságú vizes élőhelyen. Szombaton (május 12.) reggel pedig a tocsogókban élő szúnyoglárvák légi biológiai gyérítését hajtáják végre mintegy 200 hektáron, többek között Pinnyéden a Püspökerdő környékén, a Rábca és a Rába ártérben, Győr-Réfaluban a Püspök erdő és a Mosoni Duna holtág területén, Sáráson a Bálványosi, és Bácsán a Bácsai csatorna körül.
Világnapját ünnepelte a Vöröskereszt
A Vöröskereszt világnapját ünnepelte a szervezet Győr-Moson-Sopron megyei elnöksége. Az ünnepségen megköszönték a támogatóknak és az önkénteseknek is az eddigi segítséget.
JESZ Győrben
A jólét és szabadság demokrata közösség országos elnöke látogatott Győrbe, hogy értékelje a JESZ elmúlt egy évét, valamint ismertesse a jövőre néző terveit.
Hazai szezonzáró
Két forduló van hátra a bajnoki pontvadászatból a SZESE számára. A jelenleg ezüstérmes helyen álló egyetemisták a Ferencvárossal találkoznak a hazai szezonzárón.
Kettős gyilkosság Győrben – Jogerős a gyanúsított előzetes letartóztatása
Jogerős az áprilisi győri kettős gyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatása. A férfi és védője ugyan megfellebbezte az elsőfokú döntést, de a fellebviteli fórum szerint a több emberen elkövetett emberölés bűntettének olyan kirívó súlya van, hogy tartani lehet a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől. Bercsényi-ligeti vendéglátóhely tulajdonosa haragos viszonyban volt áldozataival, akik előző este többekkel az ő presszójában szórakoztak. Hajnalban a tulajdonos a társaság néhány hangoskodó tagját kitette az utcára. A két későbbi áldozat emiatt ment vissza "felelősségre vonni" a presszóst, aki az utcán lőtt rájuk engedéllyel tartott puskájával.
Transzplantáción átesettek életét bemutató kiállítás nyílt Mosonmagyaróváron
?Árnyék és fény" címmel nyílt fotókiállítás Mosonmagyaróváron a Flesch Károly Kulturális Központban. Tarján Iván az elmúlt évek alatt, sok fényképet készített a szervátültetett emberek életéről. Fotográfiáin bemutatja az emberi tragédiákat, a műtéteket és örömöt is, amikor egy transzplantáción átesett beteg, új életet hoz a világra.
Toscával ért véget az évad
Véget ért a Győri Filharmonikus Zenekar 2011-2012-es évada. A közönség Puccini Tosca című operáját hallgathatta meg, ami némi díszlettel és színészi játékkal egészült ki.
NEKED AJÁNLJUK
Szurkolói információk a szombati ETO-meccshez
Szombaton Miskolcon lép pályára az ETO a DVTK ellen. Itt olvashatják legfontosabb tudnivalókat a mérkőzéssel kapcsolatban. Miskolc, DVTK Stadion
Február 7., szombat,12:45 Jegyinformációk Online itt! Elővételben: Felnőtt: 1.900 Ft
Diák: 1.300 Ft
Gyerek: 500 Ft Meccsnapon: Felnőtt:...





